Hírek : Hadüzenet az elefántnak |
Hadüzenet az elefántnak
music.hu 2009.02.07. 20:24
|
 Az elmúlt időszakban, nagyjából a Rudebox című nagylemez 2006-os megjelenése óta nyugtalanító hírek érkeztek Robbie Williams háza tájáról. Ráadásul az album fogadtatása sem a várakozásnak megfelelően alakult – a kritikusok többsége és a közönség egy része szerint ez szólópályafutásának leggyengébb anyaga.
Robbie egészségi problémákkal, főleg depresszióval küzdött, közben összevissza beszélt, olykor pályaelhagyásról is, UFO-kutató akart lenni (…), és a múlt év végén hatalmas szakmai baklövést elkövetve arról nyilatkozott (de nyilván nem gondolta komolyan), hogy szívesen visszatérne a Nagy-Britanniában sikert sikerre halmozó, 2005-ben újjáalakult egykori együttesébe, a Take Thatbe.
Az énekes egyik menedzsere, Tim Clark a napokban végre jó hírrel szolgált, Robbie készülő nagylemezéről számolt be. „Nekilátott a munkának, tavasszal indulnak a stúdiófelvételek. Kilátásban van legalább egy szerzemény egykori szerzőtársával, Guy Chambersszel (a 2002-es Escapology című korong után szűnt meg az együttműködésük – a szerkesztő megjegyzése), továbbá egy dal Mark Ronsonnal, valamint ismét együtt dolgozik a Soul Mekanik nevű duóval. Az énekes további szerzőket és producereket is megkeresett, ám egyelőre több közreműködőről nem tudok beszámolni” – mondta.
A következő albummal lejár Robbie nyolcvanmillió font összértékű szerződése az EMI kiadóval, és már korábban jelezte, hogy nem kívánja meghosszabbítani.
Másik menedzsere, David Enthoven – szintén a napokban – azt nyilatkozta, hogy az énekes valószínűleg nem köt új lemezszerződést, helyette „kevésbé hagyományos úton” szeretné eljuttatni zenéjét a közönséghez. „A régimódi kiadás már nem érdekli őt. Az elefántnak nincs helye a szobában, és az elefánt a lemezcég” – tette hozzá. (Új Szó)
|